A félelem élvezete : a "horror-paradoxon"

Az elmúlt negyven évben számos filozófus, pszichológus, film- és irodalomkutató foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy miért élvezi a közönség a negatív érzelmeket olyan szórakozási formák esetében, mint a horrorfilm. A legtöbb elmélet úgy próbálja megmagyarázni a horror-paradoxont, hogy a félelmet mint az élvezet forrását kiemeli a magyarázatból és azt állítja, hogy a közönség valami mást élvez ezekben a filmekben. Kutatások bizonyítják, hogy a közönség valójában a félelmet élvezi és nem valami mást. A félelem nem csupán egyetlen „negatív érzelem”, hanem különféle viszonylag független fiziológiai, viselkedési és élményállapotok komplexuma, amelyen belül a félelem érzése és az ettől az érzéstől való szenvedés különválasztható. Egyetlen horrorfilmre sem jellemző, hogy folyamatosan stresszkeltő lenne az elejétől a végéig. A stresszkeltő ingerek hullámokban érkeznek és a hullámok között megnyugtató szekvenciák találhatók. Az enyhe és rövid ideig tartó félelemkeltő stressz, valamint ennek a stressznek a feloldása dopamin-aktivitást vált ki, amely a test számára jutalomérzést nyújt. A horror műfaj az izgalmat keltő szórakoztatás egy extrém formája, amely így két fázisban is testi jutalmazással jár. A horrorfilmek közönsége azonban csak 5-6 százalékát teszi ki a mozibajáróknak, amíg az izgalmat keltő szórakoztatás enyhébb formái nagyon népszerűek. A horror kedvelői egy szűkebb réteget képviselnek, amelyet magas szenzációkeresés és bizonytalanságtűrés, valamint alacsony szorongás- és undorérzékenység jellemez

Copper tolerance of Aegilops, Triticum, Secale and triticale seedlings and copper and iron content in their shoots

Twenty-seven different cereal accessions belonging to the Triticinae subtribe were screened for copper tolerance in hydroponic cultures. Based on the shoot dry mass reduction and the decreased value of the FJFm fluorescence induction parameter the Secale species were the most tolerant ones. Slightly tolerant and relatively sensitive common wheat cultivars were also identified. No significant correlation was found between the copper and iron concentration of the shoots and the degree of tolerance

Who is the director of this movie? Automatic style recognition based on shot features

We show how low-level formal features, such as shot duration, meant as length of camera takes, and shot scale, i.e. the distance between the camera and the subject, are distinctive of a director's style in art movies. So far such features were thought of not having enough varieties to become distinctive of an author. However our investigation on the full filmographies of six different authors (Scorsese, Godard, Tarr, Fellini, Antonioni, and Bergman) for a total number of 120 movies analysed second by second, confirms that these shot-related features do not appear as random patterns in movies from the same director. For feature extraction we adopt methods based on both conventional and deep learning techniques. Our findings suggest that feature sequential patterns, i.e. how features evolve in time, are at least as important as the related feature distributions. To the best of our knowledge this is the first study dealing with automatic attribution of movie authorship, which opens up interesting lines of cross-disciplinary research on the impact of style on the aesthetic and emotional effects on the viewers

Narratív és nem narratív filmes szerkezet megértésének összehasonlítása befogadói szövegekben

In our series of empirical research we focused on the (low and high level) mental processes during the reception of a narrative and a non-narrative film. In 2019, the conclusion of our experiment by EEG recordings and verbal association tests, was that narrative filmic structure requires more effort in topographic orientation and topographic attention, while non-narrative filmic structure requires more active mental processing in the episodic and the working memory and constant effort in understanding characters. Following these we assume that narrative and non-narrative films with live actors are based on very similar comprehension processes. We test this hypothesis in the present paper by showing an original and a re-edited version of the same film to 42 persons (20 male and 22 female, mean age 32.7  (SD=9.05)). Our results from validating the comprehensibility of the the versions of this film by the analyses of the online inferences, the Narrative Engagement Scale and the retrospective summaries of the plot raised further questions. The elements of comprehension of the coherent version contained significantly more references to place and time, to characters’emotions and aims, and to events without intentions, while viewers of the non-coherent film attempted to build up the plot using the categories of script and identifying characters.Empirikus vizsgálatsorozatunkban azt a kérdést helyeztük a fókuszba, hogy milyen – alacsony és magas szintű - mentális műveletek zajlanak egy narratív és egy nem narratív film befogadásakor a nézőben. 2019-ben EEG-vel és szóasszociációs módszerrel végzett vizsgálatunk következtetése, hogy a narratív film esetében nagyobb mentális erőfeszítést tesz a néző a térbeli orientáció és a térbeli figyelem terén, míg a nem narratív film befogadása nagyobb memóriamunkát igényel, és folyamatos erőfeszítést a szereplők megértésében. Ezek alapján feltételezhető, hogy a szereplős, de nem koherens filmek esetében a nézők hasonló megértési stratégiával próbálkoznak, mint a koherens film esetében. Ezt a feltételezést teszteljük jelen vizsgálat során, ahol ugyanannak a filmnek eredeti és átvágott változatát mutattuk 42 vizsgálati személynek (20 férfi és 22 nő, átlagéletkoruk 32,7 év (SD=9,05)). A filmek érthetőségének/nem érthetőségének validálása során az online következtetések, a Narratív Bevonódás Skála és a cselekmény retrospektív összefoglaló szövegeinek elemzése által nyert eredmények újabb hipotéziseket vetettek föl. A koherens változat esetében sokkal gyakoribbak voltak a tér-idő, a szereplők érzései, valamint a történés és a cél kategóriái, míg a nem koherens változatot inkább az események nagy szerkezetbe való beillesztésével és a szereplők azonosításának kategóriáival próbálják magyarázni